a tea nekem
Az én generációm tagjai, akik a 80-as, 90-es években születtünk, valahol két világ között nőttünk fel. Az utolsók vagyunk, akik még olyan gyerekkort éltünk, amiben nem volt jelen a technika - hétvégén Disney meseszériákat néztünk, nem Netflixet/feedet görgettünk. A barátainkkal való kapcsolattartás azt jelentette, hogy telefonáltunk (vezetékesen), felcsengettünk kaputelefonon, vagy bekopogtunk a másik ajtaján: “Csókolom, Anita lejöhet?” Róttuk a köröket az utcákon és igazán beszélgettünk - ha pedig nem így, akkor hosszú leveleket írtunk egymásnak -, de nem online kommunikáltunk.
Aztán gyermeki világunkba egyszer csak becsöppent a digitalizáció - gyorsabb, okosabb, modernebb lett minden. Fokozatosan szoktunk hozzá, fiatalon, első sorból néztük végig a folyamatot. Mára felgyorsultunk, talán okosabbak is vagyunk (a kütyüjeink mindenképpen). De a nosztalgiáinkban ott élnek ezek a nyugodt, csendes, valódi pillanatok. Talán ezért tudjuk még inkább értékelni őket.
The Way of the Tea
“This art invites you to return to presence through ritual, attention, and care. It’s a practice of reconnecting with yourself, others and the moment.”- Dairik Amae
A teák mindig is közelebb álltak hozzám, soha nem voltam nagy kávés. Ahogy visszagondolok, sok-sok hosszú beszélgetés zajlott egy nagy csésze forró tea mellett - ami lassan hűlt ki és jó sokáig tartott.
Aztán a kínai évek alatt kinyílt egy óriási ajtó: a teák varázslatos világáé.
Tea, ami a természethez köt, lelassít, jelenbe hoz. Csodálatos rituálék, amiket jó nézni, hallgatni, de csak csendben ott lenni is. Van viszont még valami, ami talán ezeknél is fontosabb: a kapcsolódás. Nem csak magunkhoz, a másikhoz.
Amikor Changchunban Alina teaházába jártunk, két-három órányi intervallumra meghirdetett teaalkalmakra érkeztünk. Rendszeresen négy-öt órát töltöttünk ott - újabb teák kerültek elő, újabb felöntések indultak, újabb sztorikba kezdtünk :) Akkor még nem értettem, miért jó ez neki, vagy egyáltalán hogyan éri meg. Ma már tudom: ez neki is ajándék. Teret ad, ahol kapcsolódások születnek.
Soha nem igazán tudtam „csak” egy 60 perces mozgásórát tartani, amit percre pontosan befejezek, és mindenki gyorsan hazamegy. Az igazán értékes pillanatok sokszor ezek után kezdődnek: csendes beszélgetések, egymásra figyelés, nevetések. Közösség.
Mióta tearituálékkal kiegészített alkalmakat tartok, rendszerint három-négy órával kezdés után zárom a stúdiót egy másfél-két órás esemény alkalmával. Azt mondjátok, nehéz elindulni, és én igazán boldog vagyok ettől.
Mert pontosan ez az, amit én is szeretnék adni, építeni: Közösséget, kapcsolódást.
Ha tehát megkérdezed, mit jelent számomra a tea, azt mondanám: Hidat. Múlt és jelen között - Kelet és Nyugat között - önmagunk és mások között.